-
Tabáni István
Tabáni István 1978. január 22-én született Budapesten. Már gyermekkora óta vonzódott a festőművészet iránt, amelyet sokan a környezetében is észrevettek.
Általános iskolai tanulmányai után nem is lehetett kétséges, hogy melyik utat válassza a képességei kifejezése érdekében.
Képzőművészeti Szakközépiskolába járt és díszítőfestőként végzett. Művészeti ábrázolása realista, kedvenc technikája a grafika és a festészet. Alkotásainak többsége portré és tájkép.
Többször megpróbálkozott felvételt nyerni a Képzőművészeti Egyetemre, de sajnos az ötödik sikertelen próbálkozásra feladta a küzdelmet.
A sorozatos visszautasítástól kicsit elvonult a világtól, de a művészet továbbra is maradt az életében, hiszen az Iparművészeti Múzeum kelet-ázsiai részlegén teremőrként dolgozott. Lassan eljutott arra az elhatározásra is, hogy talán máshol kell keresnie az utat, ahol kifejezheti a benne rejlő érzéseket.
Mivel a művészet számára maga az élet, egy másik művészeti ághoz fordult, az énekléshez. István sohasem járt énektanárhoz, autodidakta módon képezte hangját, mégis úgy véli, hogy a legjobb pedagógus számára példaképe, Freddie Mercury volt. Az ő, illetve a Queen együttes slágereit énekelve próbálta csiszolni tehetségét, amelyet először családja körében, majd később a baráti társaságban csillogtatta meg.
A környezete biztatására jelentkezett végül a Csillag születik tehetségkutató műsorába, amelyet megnyert.
A műsorban előadott dalok magával ragadták a közönséget, akiknek szavazatával 2009-ben az év hangjává válhatott. Repertoárjában a Queen slágerek és a magyar előadók, Máté Péter, Demjén Ferenc slágerei is megtalálhatók.Tabáni István a fiERD csapatának kőszőnhetően a múlt évben volt először Erdélyben koncertezni,amikor fellépett a táborban.
A fiERD csapata a tavalyi év váratlan sikerének köszönhetően úgy döntött,hogy az idéni táborra is elhívja Istvánt, aki elsőre elfogadta a felhívást.
István mottója:
Szeretném a legjobbat kihozni magamból és a legtöbbet adni az embereknek.
Azt hiszem, ez sikerült neki. István Az első dalok című albuma, melyen 3 dal található februárban jelent meg. A „kislemez" 30.000 példányban kelt el, így joggal várhatjuk, hogy a 2010. március 26-án megjelenő Ments meg című nagylemezének is ilyen sikere lesz.
Az albumon található címadó dal István saját szerzeménye, amelyet 2010. március 9-étől már a rádiókban is hallhatunk. -
OSSIAN
Az Ossian zenekar a magyar heavy metal történetének egyik legsikeresebb együttese.
A zenekart az énekes Paksi Endre és a gitáros Maróthy Zoltán alapította 1986-ban. Első nagylemezüket két évvel később Acélszív címmel jelentette meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV). Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek kezdetén a legnépszerűbb hazai heavy metal együttesek közé tartozott az Ossian. A Paksi/Maróthy szerzőpáros több rock-himnuszt is írt az évek során (például Acélszív, Sörivók, A rock katonái). Nem csak Magyarországon, de a határmenti magyarlakta területeken is nagy sikerrel koncerteztek.
A zenekar felállása 2001 óta állandó. Paksi Endre énekes mellett az 1998-as újjáalakulás óta az Ossian tagja Rubcsics Richárd gitáros és Hornyák Péter dobos. Az egykori Sámán gitáros Wéber Attila a Gyújtópontban (2000) album idején csatlakozott a zenekarhoz, míg a basszusgitáros poszton Jakab Viktort a Titkos ünnep lemez után váltotta fel Erdélyi Krisztián 2001-ben. Az Ossian lemezei rendre a Mahasz Top 40 lemezeladási lista élén nyitnak a megjelenés hetében, ami jól mutatja az együttes népszerűségét, ennek ellenére se arany-, se platinalemezzel nem büszkélkedhet a csapat a 2000-es években.
Az Ossian legutóbbi albuma a 2009 szeptemberében megjelent Egyszer az életben.
Tagok:
Wéber Attila (gitár)
Paksi Endre (ének)
Hornyák Péter (dobok)
Rubcsics Richárd (gitár)
Erdélyi Krisztián (basszusgitár)
Legismertebb slágerek:
-
BEATRICE
1969-ben, a beat-korszak kellõs közepén öt lány kezdett zenekarosdit játszani egy zuglói pincében. Felszerelésük alig volt, egyedül Csuka Mónika büszkélkedhetett egy elektromos gitárral,ennek az eggyüttesnek a neve Betrice.
Nagy Feró úgy került a lányok közelébe, hogy fogadást kötött egyik barátjával: meghódítja az egyik beatricés lányt. Megnyerte a fogadást, hamarosan feleségül vette az alapítót, Csuka Mónikát.1978-ban Nagy Feró átalakítja a Beatrice együttest, az elsõ magyar punk jellegû banda megkezdi pályafutását
2010. januárjában Nagy Feró átszervezi a Beatricét, mert ahogy nyílt levelében közli "Az én terveimhez ez a zenekar, és ez a hozzáállás kevés!" Az új felállás tehát 2010. elejétől:
Nagy Feró (ének)
Laczik Fecó (basszusgitár)
Nagy Hunor Attila (dob)
Magasvári Viktor (gitár)Legismertebb slágerek:
-
Hooligans
A Hooligans együttes pályafutása szülővárosukban, Szerencsen kezdődött.
Itt koptatták együtt a helyi általános iskola padjait Tóth Tibi(ma: gitár) és Kiss Endi (ma: dobok).
Kisiskolás korukban is már csak a zenélésen járt az eszük, nem csoda, hogy 9 évesen már túl voltak életük első koncertjén! A következő hét évben a stabil magnak számító kettős mellett több tag is cserélődött, míg végre rátaláltak „az igazira", Csipára (Ördög Tibor, ének). Ekkorra már-már ’aggastyánnak’ számítottak, hiszen 16 évesek voltak, amikor a korszaknak megfelelően aRamses név mellett döntöttek. Rövid katonai tiszteletadás után 1992-től Budapesten folytatódott zenei karrierjük, ahol Dance néven váltak egyre ismertebbé. Hamarosan megjelent első lemezük, sőt hírük eljutott az ország határain túlra is. Romániában negyvenezer ember előtt játszott a csapat, és felléptek számos környező országban is. Ők nyitották meg a Scorpions koncertjét a Budapest Sportcsarnokban, 1996-ban pedig a három szerencsi srác újra megrázta magát, és Móricz Norbert basszusgitásrossal kiegészülve megalakították a Hooligans zenekart!
Tagok:
Tóth Tibor-gitár
Kiss Endi-dob
Ördög Csipa Tibor-mikrofon, csörgö
Késmárki Zsolt-basszusgitár
DÍJAK, ELISMERÉSEK:
popcorn 2007-Az év kedvenc Magyar rockelőadója
popcorn 2003-Az év kedvenc Magyar rockelőadója
popcorn 2004-Az év kedvenc Magyar rockelőadója
popcorn 2004-Az év kedvenc Magyar csapata
popcorn 2005-Az év kedvenc Magyar csapata
popcorn 2005-Nőben a boldogság:Az év kedvenc slágere
popcorn 2006-Félember:Az év kedvenc slágereArany lemezek:
2009 live in Pecsa
Szenzáció
Vírus
Privát mennyország
Juventus mix 7
Juventus mix 8
Bohémélet 2007
No Thanx – Tibi közreműködésével aranyPlatina lemez:
SzenzációLeghíresebb slágerek:
-
Kiscsillag
A Kiscsillag egy komolyan vett hobbizenekar, negyvenkörüliek garázsrockzenekara, amely úgy alakult, hogy úgy alakult. Egy szép napon Lovasi András felfedezte magában a szunnyadó riffelős szólógitárost, vásárolt egy megfelelő hathúros hangszert és szólt a Kispál és a Borz egykori dobosának, Brautigam Gábornak, az ős-Kispál basszusgitárosnak, Ózdi Rezsőnek, valamint a PUF-os Leskovics Gábornak, ugornának már össze egy próbára. A próbák olyan jól sikerültek, hogy egyik követte a másikat és hamarosan összeállt a Kiscsillag zenekar első koncertműsora.
A koncertműsort koncertek, sőt klub- és fesztiválkoncertek sorozata követte, majd újabb számok jöttek, közben elkészült egy demó, végül pedig a teljes lemezanyag. A Kiscsillag debütalbuma a kritikák szerint az elmúlt évek legjobb Lovasi.anyaga. A 13+1 számot tartalmazó, háromnegyed órás Greatest Hits vol. 1. 2006-ban jelent meg és a mai napig 8000 példány fogyott belőle.
A zenekarból 2008-ban kivált Brautigam Gábor, helyette a Kispál és a Borzban is játszó Mihalik Ábel ült a dobok mögé. A zenekar ebben a felállásban készítette el második lemezét Örökre szívembe zártalak címmel, amely 2009 tavaszán került a boltokba.
A lemezmegjelenést a 2009-es év hátralévő részében országos lemezbemutató turné követte, kiegészülve több külföldi fellépéssel és három videoklip megjelenéssel.
A zenekar 2010 novemberében jött ki legújabb, Sirály című kislemezével, ami a 2011 őszére tervezett harmadik Kiscsillag nagylemez beharangozója is egyben.Tagok:
Leskovics Gábor: gitár, ének, billentyű
Lovasi András: ének, gitár
Mihalik Ábel: dob, vokál
Ózdi Rezső: basszusgitárLegismertebb slágerek
-
Kistehén
A zenekar 2002-ben a Sziget Fesztivál reklámjaként debütált dal, az "Ééén vagyok a kis tehééén, ülök a fa tetejééén" kezdetű dal előadójaként tűnt fel. Később 2004. áprilisában Kollár-Klemencz László és együttese Zene a nyulaknak néven futott, majd később felvette Kistehén Tánczenekar nevet.
Az évek során már négy lemezük is megjelent, amelyekről a legismertebb dalok a Szájbergyerek, Szerelmes vagyok minden nőbe és Virágok a réten című kislemezek lettek. Az igazi sikert mégis a Szájbergyerek című kislemez hozta meg.
2010 januárjában a zenekar négy tagja kilépett és új együttest alakított Intim Torna Illegál néven.
Kollár-Klemencz László Kistehén néven, új zenészekkel folytatja a zenélést. Első slágerüket, a Markót már játsszák a rádiók.Leghíresebb slágerek:
-
Király L. Norbert
A nem mindennapi énekes 1989.02.08.-án látta meg a napvilágot, énektehetségét pedig a nevezetes X-faktor tehetségkutató műsorban mutatta be.
Az X-faktor lejárta után saját éneklésbe kezdett, és nemsokára megjelent első saját dala , Valahol elveszett címmel,melynek nemsokára videoklipp is készült.
-
László Attila
Életkor: 14 éves
Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola: Kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános iskola 8. osztályos tanulója.
Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam: elismert énekes szeretne lenni Magyarországon.
Eddigi sikerek: -
A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…: amikor bejutottam a Csillag Születik3 legjobb 24 versenyzője közé.
Kedvencek, példakép? Zámbó Jimmy, Demjén Ferenc, Máté Péter
Születési idő: 1996. 10. 18.
Születési hely: Kézdivásárhely
Szemszín: barna
Hajszín: barna
Családi állapot: nőtlen
Súly: 55 kg
Testmagasság: 180 cm
Hobbi: zene, kerékpározás, asztalitenisz
Kedvenc szín: zöld, piros
Kedvenc étel: panírozott csirkemell sült krumplival
Kedvenc film: Pillangó
Kedvenc együttes: Fonográf, Edda, Beatles, Queen, Hungária
Videó:
-
Szabó Ádám
Végzettség/eredeti szakma, pillanatnyi foglalkozás, iskola: zeneművészeti középiskola végzős hallgatója.
Amit mindenképp szeretném, ha megtudnának rólam: életem a harmonikázás, napi 5-6 órát gyakorolok.
Eddigi sikerek: nemzetközi versenyen 1. hely (Dunaszerdahely, 2007), országos verseny 1. hely (2005), 5. hely a világ legjobbjainak versenyén (Németország)
A legszebb pillanat az életemben az volt, amikor…: mikor 5 éves koromban megtaláltam édesapám gyerekkori harmonikáját, ez indított el a pályámon.
Kedvencek, példakép? Petar Maric
Családi állapot: egyedülálló
Hajszín: barna
Szemszín: zöldeskék
Súly: 75 kg
Magasság: 182 cm
Hobbi: foci, bulik, barátok, harmonika
Kedvenc szín: piros, zöld, kék
Kedvenc étel: gyros
Kedvenc film: Eredet
Kedvenc együttes: Queen
Videó:
-
WISDOM
Nagy Gábor - ének
Kovács Gábor - gitár
Galambos Zsolt - gitárMolnár Máté - bassÁgota Balázs - dobA Wisdom egy magyarországi heavy metal banda,mely 2001 őszén alakult a Wisdom, mindenféle komoly terv és elhatározás nélkül. Összedobtak pár feldolgozást a próbateremben, és napok alatt megszületett az első 2 saját daluk is. Ez volt a King of Death és a Fate.Ahogy kitalálták a zenekar nevét és készültek az újabb dalok, egyre inkább kezdett kikristályosodni, hogy mit is szeretnének elérni. Életre keltették Wisemant, kinek története minden egyes lemezükön folytatódik, és értékes gondolatokat ébreszthet abban, aki kicsit elmélyül a világában. Az összes többi dalszövegben is törekszenek erre, hiszen a név kötelez...Néhány promóciós felvétel után, 2004 júniusában jelent meg a bemutatkozó kislemezük (Wisdom EP) a HammerWorld magazin mellékleteként. Ez volt az első ilyen jellegű koprodukció, és országszerte ismertté tette a Wisdom nevet.2005-ben a budapesti Wigwamban elindítottak egy Keep Wiseman Alive elnewezésű rendezvényt, melyet évente megtartanak, és mindeddig nagy siker övezi. Díszletekkel és egyéb látványosságokkal tarkítják a koncerteket, és nagyon bíznak benne, hogy egyszer majd más városokba is el tudnak winni egy ilyen show-t.2006. november 6-án jelent meg az első nagylemezük (Words of Wisdom), melynek utómunkálatai a Finnvox stúdióban készültek, Finnországban. Ezután több érdeklődés jött Ázsiából, majd hosszú tárgyalások után a japán Soundholic kiadóval 3 lemezes szerződést írtak alá.2007 decemberében megjelent egy kislemezük (At The Gates), azonban ekkor kicsit megtorpant a lendületük. A belső problémáik végül 2010-ben rendeződtek, így ősszel befejezhették az új albumuk (Judas) munkálatait, mely 2011 áprilisában jött ki, szintén a HammerWorld mellékleteként.Fennállásuk során számos külföldi előadó vendégeként volt szerencsjük fellépni, valamennyi a példaképük is egyben. Ezek a zenekarok: Iron Maiden, Judas Priest, Heaven and Hell, Europe, Helloween, Stratovarius, Saxon, Doro, Udo...Leghíresebb slágerek: -
Defender
A DEFENDER együttes 1996 augusztus 27-én látta meg a napvilágot, Fülöp Csaba - ének, Fülöp Imre - gitár, Ioan Sabau -gitár, Puskás Zsolt - dobok tagokkal.
A zenekar 6 hónap gyakori próbák után már színpadra is kerül: koncerten majd egy tehetségkutató versenyen, ahol a 4-ik helyet, a népszerűségi díjat és a zsűri különdíját nyerik.
Az első DEFENDER koncertre 1997 február 13-án kerül sor Csíkszeredában. Nemsokára ezután a zenekar tagjává válik Nagy Sándor énekes is. Ebben a felállásban készül el, '97 első felében az első DEMO. Ez "Somewhere" cím alatt jelenik meg.
1997 nyarán a zenekar stílust vált, mégpedig kemény progressive rockzenére. 1998 júniusában, Nagy Sándor és Ioan Sabau helyett, Bodáli István és Danut Chiorean kerül a zenekarba. Júliustól már nagyon sok koncerten vesznek részt a fiúk és rengeteg tehetségkutató versenyen jelennek meg. Ebben a felállásban, Sepsiszentgyörgyön első helyet nyernek és emelett az ország legjobb szólógitárosának és legjobb basszusgitárosának járó díjat is hazaviszik a fiúk.
Az 1998-as év egy óriási nagy előrelépést jelent a zenekarnak. Rengeteg elnyert verseny, lemezszerződés, új album és nagyon sok koncert. Ezek után, természetesen egyre több újságban, TV-ben meg rádióban jelenik meg a DEFENDER név. 1999 nyarára már elkészül egy új albumra való anyag, melynek "Terra's Memories II" címet adnak a fiúk - 8 dallal, amelyből három több mint 10 perces progressive szerzemény. Júliusban a zenekar meghívást kap Magyarország egyik legnagyobb fesztiváljára. Azonban mivel éppen ekkor válnak meg a dobostól, ezen a fesztiválon nem vesz részt a DEFENDER. Sajnos ebből kifolyólag a vételből sem lesz semmi és a zenekar itt szünetel egészen 2001 februárjáig.
Szinte 2 év szünetre kerül sor a DEFENDER történetében és ezen idő alatt a zenekar tagjai más projektzenekarokban játszottak.
Videó:
<iframe width="425" height="349" src="http://www.youtube.com/embed/hRFlvgVzHco" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
-
Selfish Murphy
Zenekaruk 2011-ben alakult Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön és egy olyan zenei stílust választottak, aminek dallamosságával, lendületével felvidíthatják a közönséget. A kelta zene megint egyre népszerűbb, ezért szeretnék ők is megkedveltetni az itteni emberekkel és előadásmódukkal megidézni az ír kocsmák hangulatát.
Mivel nagy hatással voltak rájuk a Flogging Molly, Dropkick Murphys, Fiddler’s Green együttesek, ezért repertoárukat úgy állították össze, hogy a már klasszikusnak számító számoknak egy modernebb, néha rockosabb értelmezést adtak.Videó:
-
Offline
OFFLINE: 2008 tavaszán megszületett néhány dallam és szövegfoszlány. Nem tudjuk hogy honnan jöttek, s miért, de valamit kezdeni kellett velük. Arra gondoltunk Csabával, hogy ha már vannak dalok együttest kellene alapítani. Felkértük Timit hogy énekeljen, Zsozsót, hogy doboljon. Decemberben csatlakozott hozzánk Júlia és Nyúl (az After Midnight basszusgitárosa). Az ő segítségével készítettük el a demofelvételünket, amely három dalt tartalmaz. A VHR pubban tartott első koncertünkkel elindult a banda. Reméljük, hogy még sokáig fog dübörögni a rockzenénk.
Videó:
-
Vírus
Az együttes 2007 októberében alakult, de a közönségnek csak 2009 tavaszán mutatkozott be egy motoros találkozón. Az együttes első felállása Dávid Tamás ( szólógitár ), Kusztos Dávid ( gitár, ének), Orosz Dávid (basszusgitár) és Ercsei Ferencz (dob, ének) volt. Az együttes első aktív évében fellépett városnapokon, falunapokon, motoros találkozókon, a FIERD táborban és a Székelyföldi Rockmaratonon is, programjuk Beatrice, Scorpions, AC/DC, és más magyar és külföldi együttesek slágereiből állt, ezek mellett pár saját szerzeményüket is eljátszódták koncertjeiken.2010 májusában, egy év együtt zenélés után az együttes gyökeresen megváltozott, amikor Orosz Dávid és Ercsei Ferencz kilép az együttesből, helyükbe a két testvér Fodor Csaba, és Fodor János érkezik. Az együttes zenei stílusa ezek után a keményebb rock felé irányul, és új saját szerzemények születnek. 2010 nyarán felléptek többek között a FIERD táborban, és Magyarországon, az Egerben megszervezett a Marosvásárhelyi együttesek találkozóján.
2011 tavaszán az együttes stúdióba vonult és elkészítették a Mit hoz ránk a holnap című EP-t. Az együttes repertoárja a saját számokon kívül Metallica, AC/DC, Tankcsapda, Pokolgép, Nirvana,Billy Idol, Lord, Edda és más együttesek feldolgozásaiból áll.
Videó:









